SLÁGER FM

Robert Smith és csapata Bécsből érkezik hozzánk a buli napján, a budapesti fellépésről pedig Bolognába mennek majd tovább. 8 kamion és 4 busz szállítja a koncert felszerelését Európán belül, az építést kora reggel kezdik az Arénában, az utazóstáb munkáját itthon 69 magyar segíti, ebből 7 technikus a buli alatt is folyamatosan dolgozni fog. A színpad teljes szélességében egy óriási kivetítő adja majd a hátteret, a 200 négyzetméteres pódiumot mögött. A show közben füstgépet és stroboszkópot is használnak. A zenekarnak nincsenek extra kérései, az öltözőbe szinte puritán berendezést kértek, csak pár széket, egy asztalt és egy tükröt. Nem utazik velük saját szakács sem, minden városban helyi ételeket és italokat fogyasztanak. Annál igényesebbek a koncertjük kapcsán, délután másfél órás próbát tartanak a helyszínen, és minden fellépésüket felveszik egy kamerával a keverőtől, kizárólag visszanézés céljából, hogy azt lássák és hallják, amit a rajongók is, és az esetleges hibákat a következő fellépésre ki tudják küszöbölni. Robert Smith és csapata tényleg mindent belead, 3 órás koncertre lehet készülni, az este folyamán elhangzó több mint 40 nótát pedig a délutáni próba után állítják össze egy közel nyolcvan dalos turné repertoárból, így nagy eséllyel sehol nem játsszák ugyanazt a programot még egyszer. Várható kapunyitás 18 órakor lesz, 19 órakor lép színpadra Robert Smith kedvenc indie rock csapata, a Twilight Sad, majd 20 óra magasságában The Cure kezdi meg három órás showját.