TriMedia Sales House
SLÁGER FM

A „Fel a szívekkel” igazi tempós, életigenlő dal, jó kis koncertnóta lehet belőle, ha végre újra találkozhatunk a közönséggel – be kell vallanom, ez már nekem is rettenetesen hiányzik” - mondta el az énekes.

Az új zene nem egyedül érkezett, hiszen Ákos rögtön egy hét felvételt felsorakoztató maxi kiadvánnyal lepte meg rajongóit: a címadó track két változata, valamint az „IDŐSZIGET” lemez sikerdala, a „Csend leszek” stúdió- és koncertverziója, valamint három ütős újragondolása is hallható a kislemezen.
„Külön öröm, hogy Lepe vagány átértelmezése mellé régi zenésztársam, Menczel Gabi is két nagyszerű remixet hozott, ezekkel lett teljes a kiadvány” – tette hozzá Ákos.

Nézzétek meg az újdonsághoz készült szöveges videót itt!





Forrás: Magneoton / Fehér Sólyom
Fotó: Magneoton / Fehér Sólyom