TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Epres sajttorta-szeletek

Hozzávalók kb. 8 szelethez
A tésztához:
20 dkg vaj
30 dkg liszt
10 dkg porcukor
2 tk. reszelt citromhéj

A krémhez:
50 dkg eper
30 dkg cukor
40 dkg krémsajt
1 ek. citromlé
2 tojás

Elkészítés:
1. Elkészítjük a töltelékhez az eperlekvárt, ehhez a gyümölcsöt megmossuk, kicsumázzuk, 2-3 szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit apróra vágjuk. 10 dkg cukrot egy lábosba öntünk, addig melegítjük, amíg karamellizálódni kezd, majd hozzáadjuk hozzá az epret, és folyamatos kevergetéssel 30 percig, sűrűre főzzük.
2. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Kisebb (kb. 15x20 cm-es) tepsit kibélelünk ki sütőpapírral. A tésztához a vajat felkockázzuk. Tálba öntjük a lisztet a porcukorral és a citromhéjjal, majd összemorzsoljuk a vajjal. és a tepsibe nyomkodjuk. A sütőben kb. 20 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni (a sütőt nem kapcsoljuk ki).
3. Egy tálban mixer segítségével felverjük a krémsajtot a citromhéjjal meg a maradék cukorral. Egyesével hozzáadjuk a tojásokat és egyneművé összedolgozzuk, a végén belekeverjük a citromlevet is. A hűtőbe tesszük, amíg a tészta kihűl.
4. Amikor kihűlt a tészta, elkenjük rajta az eperlekvárt és arra a krémsajtos keveréket. Visszatesszük a sütőbe kb. 25 percre, majd szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni és 4 órára a hűtőbe tesszük. Tálaláskor kockákra vágjuk, a félretett, cikkekre vágott eperrel díszítjük.

Munka: kb. 1 óra
1 szelet: 425 kcal


Fotó: RAS / Recepttár