TriMedia Sales House
SLÁGER FM

A pompeji romváros vonzó belépődíjjal nyitotta meg újra kapuit. A látogatók visszatérését ünnepelve a jegyek árát 5 euróra csökkentették, hogy ösztönözzék a helyi turizmust, amíg a külföldiek nem tudnak visszatérni a Nápoly szomszédságában levő régészeti parkba.
A járvány diktálta óvintézkedések miatt negyedóránként engedik be a látogatók csoportjait, egyszerre legfeljebb negyven főt. A park egész területén kötelező a szájmaszk viselete és a legalább egyméteres távolságtartás. Az első látogatóknak kedden rendkívüli élményben volt részük, majdnem teljesen egyedül járhatták be a város romjait.
A római Colosseumot és az ókori amfiteátrumot övező régészeti parkot hétfőn nyitják meg. Itt is kötelezővé tették az online időpontfoglalást: negyedóránként engedik be a látogatókat kisebb csoportokban. A Colosseumot egyenlőre csak a kijelölt útvonalon lehet majd bejárni.
A nyitvatartás folyamatos lesz délelőtt fél tíztől este negyed nyolcig, hogy minél többen be tudjanak jutni.
A Colosseum mellett ismét látogatható lesz a Forum Romanum és a Palatinus-domb régészeti területe. Egyedül a Domus Aurea palotát nem nyitják még újra.
Az évi több mint hétmillió látogatóval - a párizsi Louvre után - Európa második leglátogatottabb múzeumának számító Colosseum az idén sem akarja teljesen elveszíteni látogatóit. A külföldről és Olaszország más részéről érkező turistákra várva Róma lakosait igyekszik csalogatni féláron kínált délutáni jegy bevezetésével.

Forrás: MTI
Fotó: Pexels.com