SLÁGER FM

Augusztus 4-én 20 órától az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Tolcsvay László és a Jászai Mari-díjas színésznő, Horváth Lili lesz Kalmár Tibor vendége a Sláger Témában.

Ha Fonográf, máris a honi rocktörténelem legfontosabb fejezetei jutnak az eszünkbe. Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, Tolcsvay László karrierje mégis a legendássá vált zenés darabjai révén lett igazán teljes, mondhatni történelemformáló. Hogy mi történt, amikor a szocializmus kellős közepén a teljes Margitszigetet, sőt, még a környező utcákat, tereket is megtöltötték a rajongók a Magyar Mise ősbemutatóján, némán is tüntető jelenlétükkel, megtudhatjuk a Sláger Témából. Ahogy azt is, miért is olyan különleges alkotás ez a rockoratórium, amelyet az idei augusztus 20-ai ünnepen, a debütálása helyszínén, az előbb említettt Margitszigeten újra meghallgathatunk, a legújabb Tolcsvay mű, az Új Magyar Rapszódia ősbemutatójával együtt. Az alig három hónap megírt Új Magyar Rapszódiát hazánk jelene és jövője ihlette Tolcsvay László elmondása szerint. Tolcsvay László a Sláger Témában arról is vall majd, az átkos évtizedei alatt miért is a beatzene jelentette mindazt, amit ezer esztendőn át az egyház.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Horváth Lili lesz a vendég A Jászai Mari-díjas színésznő mesél majd arról, miért is ríkatnak meg megannyi nézőt édesanyjával, Tordai Terivel, a Nőkből is megárt színdarabbal. Szó lesz a Zelda – Egy utolsó vad nő monodrámáról, és egy előkészületben lévő, szintén egyszereplős színdarabról is, amelyben Batthyány Lajos özvegyét alakítja majd. De a Sláger Témából az is kiderül, mi is az igazi küldetése a Lili Sulinak, és hogyan képes színházi szerepei és a jövő nemzedékének oktatása mellett háromgyermekes édesanyaként is teljes életet élni.

22 órától pedig, a Sláger Téma Extra adásában a Wolf Katival készült interjút hallgathatjuk meg újra. Szó lesz majd Vukról, a Wolf-áramlatról, az X-Faktorról, a további szólólemezeiről, de még az is kiderül a Sláger Téma Extrából, miért is nem a helyezés számít az Eurovíziós Dalfesztiválon. Hiszen a Szerelem, miért múlsz sláger angol verziójának köszönhetően nyolcadik esztendeje hívják ugyanúgy külföldre is fellépni. Wolf Kati azóta is rendületlenül készíti az angol verziókat dalaiból, hogy a külföldi karrier reményében-e, megtudhatjuk a következő egy órában. Ahogy azt is, hogy legújabb két slágerét, az Itt vagy és a Ha egy jelre vársz-t mikor követi egy újabb sikervárományos dal. Az énekesn el az egy éves hongkongi kitérőről is beszél, illetve a Geszti Péterrel közös munka hogyan is indult, és mennyire fontos szerepet tölt be folyamatosan Wolf Kati karrierjében.

2019. augusztus 4-én 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Tolcsvay Lászlóval, Horváth Lilivel és Wolf Katival, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



Fotó: facebook.com/tolcsvay.laszlo