SLÁGER FM

December 30-án a magyar kereskedelmi televíziózás alapító generációjának kiemelkedő műsorvezetője, Holló Márta, és a honi kosárlabdázás kiválósága, Lóránt Péter lesz a Sláger Téma vendége.

Nevéhez és generációjához kötődik a hazai kereskedelmi televíziózás meghonosítása. Holló Márta több, mint két évtizede íródó tévés karrierjét néhány esztendőre megszakította, hogy coachinggal foglalkozzon. Hogy mit is jelent ez pontosan, illetve, hogy miért tért vissza a képernyőre, szintúgy kiderül a Sláger Témából. Sőt, még arra is választ kapunk Holló Mártától, válhat-e belőle influencer, és szerinte merre halad majd a professzionális média világa. Valamint a jövő tévés generációjának is üzen az ATV híradósa.

A vasárnapi Sláger Téma második felében, 21 órától Lóránt Péter lesz a vendég. Az Alba-Fehérvár csapatkapitánya 16. profi idényét tölti a kosárlabda világában, ebből nyolc és fél évet külföldön. Játszott Európa két legrangosabb bajnokságában, a spanyol- és az olasz élvonalban is, utóbbiban ráadásul a bajnokesélyes Róma egyik meghatározó játékosaként. Negyedik esztendeje újra itthon pattogtat, a székesfehérvári csapatot kapitányként bajnoki- és Magyar Kupa győzelemhez, valamint nemzetközi sikerekhez vezetve. Hogy a 33 éves játékos karrierje miképpen folytatódik, lehet-e még szó légióskodásról, és hogy a döntésben mennyire befolyásolja nemrégiben született kislánya, Emília, az is kiderül a Sláger Témából. Sőt, még a nemrégiben megalakult KÉSZ, azaz a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezetének küldetését is megosztja a hallgatókkal Lóránt Péter.

2018. december 30-án 20 és 22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Holló Mártával, Lóránt Péterrel, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!