„A filozófia az önismeret egyik legmagasabb formája” | Csonka Liberta és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Csonka Liberta filozófus, a Filozófiai Kávéház elkötelezett hírvivője és a Liberta Praxis alapítója, akivel egyebek közt arról beszélgetünk, hogyan lehet a gondolkodásból közösségi élmény, és miként válhat a filozófia a mindennapok részévé. A Filozófiai Kávéház mozgalmát nemzetközi hagyományokra alapozva építi tovább Magyarországon, hogy az elvont gondolkodás kiszabaduljon az egyetem falai közül, és újra emberközelbe kerüljön. Közösségi eseményein emberek gyűlnek össze, hogy egyszerű körülmények között, de mély kérdésekről beszélgessenek – a féltékenységről, a halálról, a felelősségről, vagy épp a jó élet titkáról. A Liberta Praxis pedig a gondolat gyakorlati oldalát helyezi előtérbe. Rendszeresen tart közösségi esteket, ahol a figyelem, az empátia és a párbeszéd ereje segít megtapasztalni, hogyan válik a gondolat cselekvéssé. A filozófia számára az önismeret egyik legmagasabb formája, egyfajta szellemi mozdulat, amelyben a tudatos jelenlét és az emberi kapcsolódás összefonódik. Liberta munkájában különleges helyet kap az ember és az állat viszonya, ezen belül a „künofilozófia”, vagyis a kutyákból kiinduló gondolkodásmód, amely a felelősség, a szeretet és a természetes együttélés kérdéseit új nézőpontból vizsgálja. A filozófus szerint a kutyákkal való kapcsolat nagyon komoly tükör is, amelyben az ember felismerheti saját belső állapotait és külső vagy társas kapcsolatait. Egy olyan világban, ahol a figyelem az egyik legnagyobb kincs, Liberta arra tanít, hogyan szelídíthetjük meg az elmét, és miként találhatjuk meg a mélységet a mindennapok sodrásában. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora