Szilvásy Zsuzsanna a Mars Alapítvány vezetője és Oravecz Lizanka autista érdekvédő a ma esti beszélgetőpartnereim.

Zsuzsa érintett szülőként annak idején igyekezett minden módszert felkutatni, amivel autista kisfiát fejleszthetné. A témában való elmélyülés szépen lassan az egész ügyet hivatásává tette és mára európai autista szervezet elnöke, valamint a WHO autizmus szakértője. Magyarországon – azon belül is Budapesten – naponta minimum egy autizmus diagnózist adnak ki, ám az intézményeknek legtöbbször sem ideje sem módja arra, hogy támaszt és információt adjon a családoknak.

A nemrég létrejött Mars Alapítvány ezt a hiányt pótolja. Szülőknek és pedagógusoknak nyújtott tréning mellett az alapítvány célja a társadalom érzékenyítése az autizmussal élők problémáira.

Lizanka pedig egy olyan fiatal nő, aki sokáig kívül állónak érezte magát a saját életében is, furcsa érzései és dolgai miatt többször megbélyegezték és bántották. 32 évesen kapott autizmus spektrum zavar diagnózist.

Ezek után saját korlátait és képességeit kitartó munkával feltérképezte, majd rengeteget dolgozott önmagán. Ma már önállóan és biztonságosan mozog a világban.

Este 10-kor kezdünk a Sláger FM-en!