A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2017. március 1-jén, szerda este rendezi a legrangosabb hazai zenei díjátadót, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestet, a magyar zenei élet legnagyobb, az alkotók és háttérszakemberek teljes körét felvonultató eseményét.

Az egykori Budai Ifjúsági Park helyszínén, a Várkert Bazárban megrendezendő nagyszabású eseményen a szakma széles körének szavazatai alapján vehetik át az elismeréseket a tavalyi év legjobb zenei teljesítményeit nyújtó előadóművészek.

A szavazás során 18 különböző műfaji kategóriában, a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai alapján alakul ki a jelöltek névsora. A második fordulóban a nyerteseket a Fonogram Bizottság tagjai választják ki az elkövetkező két hét során. A szavazás első fordulója után a 2017-os jelöltek a következők:

1. az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele ÁKOS - Ugyanúgy (Fehér Sólyom) BRÓDY JÁNOS - Ráadás (GrundRecords) CARAMEL - Elzárt övezet (Gold Record) HOOLIGANS - Igaz történet (Hear Hungary) IVAN & THE PARAZOL - F.É.S.Z.E.K. (Modernial) PAJOR TAMÁS - Vissza a gyökerekhez / Zenergia / Van még tovább / Történelem / Rokkant troll / Meglett ember / Kezdj élni / Jean Valjean / Fénykor (szerzői kiadás)

2. az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele BON JOVI - This House Is Not For Sale (Universal Music) DAVID BOWIE - Blackstar (Sony Music) LUKAS GRAHAM - Lukas Graham (Magneoton/Warner Music) STING - 57th & 9th (Universal Music) THE ROLLING STONES - Blue & Lonesome (Universal Music)

3. az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele HONEYBEAST - Bódottá (Gold Record) IRIE MAFFIA - Bajnok (szerzői kiadás) QUIMBY - Jónás jelenései (Tom-Tom Records) RÚZSA MAGDOLNA - Érj hozzám (Magneoton) WELLHELLO - #Sohavégetnemérős (Magneoton)

4. az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele BRUNO MARS - 24K Magic (album) (Magneoton/Warner Music) JUSTIN TIMBERLAKE - Cant Stop The Feeling! (Sony Music) RED HOT CHILI PEPPERS - The Getaway (album) (Magneoton/Warner Music) ROBBIE WILLIAMS - The Heavy Entertainment Show (Sony Music) SIA feat. SEAN PAUL - Cheap Thrills (Sony Music)

5. az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele HIPERKARMA - délibáb (Interwurlitzer Kft.) JÓNÁS VERA EXPERIMENT - Tiger, Now! (Launching Gagarin Records & Management) LÓCI JÁTSZIK - Hadd legyek arról híres (Prime Event Management) MARGARET ISLAND - Libikóka / Sárga levelek (Gold Record) PADDY AND THE RATS - Lonely Hearts Boulevard (Nordic Records)

6. az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele BASTILLE - Wild World (Universal Music) EMPIRE OF THE SUN - Two Vines (Universal Music) PJ HARVEY - The Hope Six Demolition Project (Universal Music) RADIOHEAD - A Moon Shaped Pool (XL Recordings) SIGUR RÓS - Oveður (XL Recordings) THE 1975 - I Like It When You Sleep, For You Are So Beautiful Yet So Unaware Of It (Universal Music)

7. az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele BELAU - The Odyssey (szerzői kiadás) BRAINS - All Eyes On Me (feat. Jumodaddy) / Guiding Star (feat. Szécsi Böbe) (Beats Hotel Records) DJ BOOTSIE - "ÉG" EP (Mamazone) HALOTT PÉNZ feat. AGEBEAT & KOVARY - Élnünk kellett volna (szerzői kiadás) NEW LEVEL EMPIRE - Valahol (feat. Deniz) / Szerteszét (Elephant House)

8. az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele CALVIN HARRIS - My Way(Sony Music) DAVID GUETTA - This Ones For You (feat. Zara Larsson) / Would I Lie To You (feat. Cedric Gervais & Chris Willis) / Bang My Head (feat. Sia & Fetty Wap) (Elephant House/Warner Music) MAJOR LAZER - Lean On (DJ Snake feat. MØ) / Cold Water (feat. Justin Bieber & MØ) / Light It Up (feat. Nyla & Fuse ODG) [Remix] / Boom (MOTi feat. Ty Dolla Sign, Wizkid & Kranium) (Elephant House/Warner Music) ROBIN SCHULZ - Sugar (feat. Francesco Yates) / Shed a Light (David Guetta feat. Cheat Codes) / Show Me Love (feat. Richard Judge) (Elephant House/Warner Music) THE XX - On Hold (Young Turks Recordings)

9. az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele DENIZ - Halhatatlanok (DENIZ Music) HALOTT PÉNZ - Ülni. Örülni. Megőrülni (szerzői kiadás) HŐSÖK - Lepörög a film / Életút / Felejtés / Ha én lennék a főnök / Legjobban / Menj tovább / Nem vagy egyedül (Gold Record) MAJKA feat. KOLLÁNYI ZSUZSI - Eléglesz (Magneoton) RED BULL PILVAKER - Pató Pál Úr (Gold Record)

10. az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele DESIIGNER - Panda (Universal Music) DRAKE - Views (Universal Music) KENDRICK LAMAR - Untitled Unmastered. (Universal Music) SNOOP DOGG - Coolaid (SPV - CASH Machine Records) THE WEEKND - Starboy (Universal Music)

11. az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele ASPHALT HORSEMEN - Brotherhood (GrundRecords) JUNKIES - Buli volt, buli van, buli lesz (Nordic Records) LEANDER KILLS - Túlélő (Hear Hungary/Keytracks) NOMAD - Márványmenyasszony (Hear Hungary/Keytracks) UZIPOV - Szennyes (szerzői kiadás)

12. az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele ALTER BRIDGE - The Last Hero (Napalm Records) DREAM THEATER - The Astonishing (Magneoton/Warner Music) KORN - The Serenity Of Suffering (Magneoton/Warner Music) MEGADETH - Dystopia (Universal Music) METALLICA - Hardwired...To Self-Destruct (Universal Music)

13. az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele JOLLY ÉS SUZY - Fújhat a szél eshet az eső (HungaroSound) KŐ KÓLA? - Berúgok minden nap (album) (Snapsz-R) MÁRIÓ - Duett Album (ko records) MC HAWER ÉS TEKKNŐ - Nélküled (szerzői kiadás) POSTÁS JÓZSI - Magyarország (ko records)

14. az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele BUDAPEST VOICES - Finomra hangolva (PR Garden) DÉS/GESZTI - A Pál utcai fiúk (Tom-Tom Records) GÁJER BÁLINT - Swingn Pop (Universal Music Hungary) PÁLVÖLGYI GÉZA - Piano And Soul (Tom-Tom Records) RAKONCZAI IMRE - Az éjszaka fényei (Schubert Music Publishing) ZORALL - Retrográd (EDGE Records (HMR Music Kft.)

15. az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele CZUTORBORSÓK - Kresz Géza utazásai (Music Fashion) ESZTER-LÁNC MESEZENEKAR - Kétszervolt, holnemvolt (Gryllus) FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL - Bumm, Bumm, Bumm (Tom-Tom Records) PALYA BEA - Nappali dalok (Libri Könyvkiadó Kft.) VARGA FERI & BALÁSSY BETTY - Tudni jó (szerzői kiadás)

16. az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele BARABÁS LŐRINC QUARTET - Beardance (szerzői kiadás) HAJDU KLÁRA QUARTET - Plays Standards - Dedicated to Chet Baker (GrundRecords) HARCSA VERONIKA - GYÉMÁNT BÁLINT - Tell Her (Harcsa Veronika (magánkiadás)) PÉTER KASZÁS - Infinity Project (Magneoton) SYRIUS LEGACY - Az ördög álarcosbálja (Tom-Tom Records)

17. az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele BOGNÁR SZILVIA, HERCZKU ÁGNES, PAÁR JULIANNA, SZALÓKI ÁGI ÉS AZ ETNOFON ZENEI TÁRSULÁS - Kiss Ferenc: Leánydicsérő (Etnofon) FIRKIN - Start Again (Pump Jump Records) KEREKES BAND - Back To Følk (szerzői kiadás) LAJKÓ FÉLIX - Most jöttem (Fonó) PALYA BEA - Tovább nő (szerzői kiadás)