Mások mellett az Anna and the Barbies Akusztik Trió, Molnár Tamás (Jetlag), az Oliver From Earth és Youli is koncertet ad szeptember 8-án szombaton a fővárosi 4-es villamos vonalán közlekedő Dallamos Villamoson.

Az eredetileg a magyar dal napja felvezető eseményeként 2010-ben indult, fiatal zenészeket és ismert előadókat egyaránt felvonultató Dallamos Villamos szeptember 8-án kora délutántól estig várja az utasokat. A nosztalgiaszerelvény mindkét kocsijában összesen tizenhat fellépővel találkozhatnak az érdeklődők - tette közzé a szervező Zeneszöveg.hu kedden a közösségi oldalán.

A magyar zenét támogató rendezvény idén új elemmel, a gyerekzenei idősávval bővül, elsősorban a kisgyermekes látogatókat célozva, illeszkedve a Családok Éve koncepciójába. Gyerekkoncertet ad a Buborék Együttes, a Búgócsiga és a Kalap Jakab. A szerelvény az idén ötvenéves Budapesti Közlekedési Vállalatot (BKV) is ünnepli.

A programot Újbuda-Központnál 13 óra 20 perctől a Marching Jazz Band formációja nyitja a peronon fúvósokkal, dobokkal, operettekkel és nagy magyar slágerekkel dixieland stílusban. A fellépők között lesz a Villon trió, amely előadja a Dallamos Villamos című dalt, műsort ad a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíjasa, a Bárterápia, a Fülesbagoly Tehetségkutatón nyertes Ruby Harlem, valamint Nági (Nagy Brigitta), a Gyík zenekar és a Raj formáció is.

A Dallamos Villamos programjai ingyenesek.

MTI