Október 5-én jelenik meg John Lennon Imagine című albumának legújabb kiadása a Universal Music Group gondozásában.

Az új verzió egy kibővített, 6 lemezes box set lesz, mely 4 CD-ből és 2 Blu-ray lemezből, valamint egy 120 oldalas könyvből áll majd. A kiadás kreatív munkálataiban Yoko Ono is aktívan részt vett, emellett producerként is dolgozott. Bár az albumon szerepelnek remasterelt verziók, az elsődleges szempont az volt, hogy hűek maradjanak az eredeti dalokhoz és leginkább arra törekedtek, hogy Lennon énekhangja minél tisztább és jobban kivehető legyen a felvételeken.

Az album rengeteg meglepetést tartogat a Lennon-rajongók számára, az újrakevert verziók mellett ugyanis helyet kaptak rajta eddig kiadatlan demók és nyers studiófelvételek is. A box set része a The Evaluation Documentary című hanganyag, egy dokumentum-sorozat, amely által a dalok történetébe kaphatunk betekintést, első demó verziókkal, instrukciókkal, zenekari próbákkal és felvételekkel, valamint a stúdióban elhangzott beszélgetésekkel fűszerezve.

Az Imagine 2CD-s Deluxe, 1CD-s újrakevert, és 2LP-s változatban is elérhető lesz.

Az album címadó dala, az 1971-es Imagine Lennon önálló munkásságának legjelentősebb eleme, mely a világbékéért folytatott küzdelem egyik jelképévé vált. Számtalan zenei elismerést kapott, a Rolling Stone magazin például a világ 3. legjobb dalának nevezte, de felkerült a Rock and Roll Hall of Fame „500 dal, ami formálta a Rock and Roll-t” listájára is. Több híres előadó is feldolgozta már, többek között Stevie Wonder, Elton John és Madonna.

John Lennon a legendás The Beatles tagjaként a 60-as években vált világszerte ismertté, a 70-es években pedig szólóban tevékenykedett. Pályája során óriási sikereket ért el; a Rolling Stone például minden idők egyik legnagyobb énekeseként tartja számon, 25 dala is első helyen szerepelt a Billboard Hot 100 listáján. 1980-ban bekövetkezett tragikus halála után beiktatták a Songwriters Hall of Fame-be, valamint a Rock and Roll Hall of Fame-be is kétszer: egyszer 1988-ban, a The Beatles tagjaként, majd 1994-ben szóló előadóként.