Az idén ötödik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Jazz- és Borfesztivált, mely szeptember 29-e és október 1-je között várja a látogatókat Szentendrére. A történelmi belváros sétálóutcáján felsorakozó kiállítók mellett a szentendrei kötődésű borászok, borászatok, borkereskedések és civilek a belvárosi házak tematikusan kialakított udvaraiban várják a bor szerelmeseit. A Fő téren a pezsgők, habzó borok és fröccsök kóstolása mellett már déltől koncertek, kulturális, családi programok is szórakoztatják a fesztiválozókat. A helyi éttermek, termelők és szolgáltatók egyedi menüsorokkal, exkluzív borvacsorákkal, borkostolókkal várják a Szentendrére látogatókat.

Az idén koncepciójában, időpontjában és helyszínében is megújult borfesztivál a szentendrei nyári fesztiválszezon záró eseményeként valósul meg. Szeptember utolsó hétvégéjén (szeptember 29 - október 1.) a Fő téren és a belváros sétálóutcáján, a Dumtsa Jenő utcában a boré és a jazz zenéé lesz a főszerep. A rendezvény emellett számos kulturális programmal, két színpadon koncertekkel és tematikus sétákkal nyújt teljes feltöltődést vendégei számára.

Így mutatkozik be Szentendre a maga kisvárosias, mediterrán jellegével, és a szőlő-és bortermeléssel kapcsolatos történelmi hagyományaival. Az utcai kiállítók mellett a szentendrei kötődésű borászok, borászatok, borkereskedések és civilek tematikus udvarokat hoznak létre a belvárosi házak udvarain - a Szentendre Éjjel-Nappal Fesztiválhoz hasonlóan Házak, udvarok, házigazdák címmel -, ahol pohárpénzért cserébe korlátlan fogyasztással várják az érdeklődőket. Ezekben az udvarokban adott borászokhoz köthető borrégiók kapnak kiemelt szerepet, különböző területekről származó azonos borok összekóstolására, illetve kereskedelmi forgalomba nem vásárolható tételek bemutatására nyílik lehetőség. Az udvarokban alkalmi jelleggel kisebb programok is helyet kapnak (pl. a Kadarka kör programja, Rác ürmös kóstoló, borkaszinó, zenei fellépések, fröccs-mozi, stb.)