Idén is lesznek koncertek a magyar dal napján, szeptember 11-én vasárnap, illetve a hétvégén a fővárosban és vidéken. A rendezvénynek tavaly óta nincs központi koordinációja, ezúttal már fővárosa sem lesz.

A fővárosban két helyszínen és legalább hét vidéki településen lesznek koncertek az idei magyar dal napján. Az évek óta az egyik legnépszerűbb helyszínnek számító JazzDal színpad a Budapest Jazz Clubban lesz Zsoldos Béla művészeti vezető szervezésében. A vasárnap 17 órakor kezdődő programban koncertet ad a Studio 11 Ensemble Falusi Mariann-nal, Majsai Gáborral és Mujahid Zoltánnal kiegészülve, fellép a Nagy János-Mózes Tamara Duó, 20 órától pedig a Juhász Attila Septet zenél Lombos Mártonnal a soraiban.

Az óbudai Kobuci Kertben idén is nép- és világzenei műsor lesz a magyar dal napján. Délelőtt a gyerekeknek a Kolompos és a Kaláka együttes zenél, délután és este a Tárkány Művek, a Zuboly, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Besh o droM lép színpadra. A vidéki helyszínek közül a legkorábban Encsen lesz program, itt a városi sportközpontban pénteken este a Zorall játszik, előtte a Radar melegít be. Szombathelyen egy háromnapos fesztivál záróeseményeként szervezték meg a magyar dal napját, amelynek keretében vasárnap 13 órától két színpadon lesznek koncertek. Az Agora színpadon a B the First, Danics Dóra, a Lóci játszik, Török Ádám és a Mini, illetve az Ocho Macho zenél, a Szombathely színpadon a Sky Fanatic, az Újvilág utca, a Soulwave és a Mokka Tribute látható és hallható. Hévízen a nagyparkolóban a magyar dal hétvégéje keretében szombaton este a Karthago, vasárnap a Hooligans ad koncertet. Egerben a Bródy Sándor Könyvtár színpadán Bertalan Flóra, Lőrincz Rebeka és társai, a Superego3, a Kései Kitérő és a Colorado Maffia játszik, Székesfehérvárott 17 órától a Szabadművelődés Házában a Tű, a MissMisters, Gyánó Huba, a Passz, a Hungarikum és az AkusztikArt, Nagyszénáson a kultúrház parkjában 18 órától Gyurik Anita, Tóth Nikoletta, Nyemcsok Sarolta, Miszlai Márton, S. Nagy Péter, valamint Molnár Katalin és Karkus Csaba szerepel a programban.

Martonvásáron harmadszor rendezik meg a magyar népdal napját. Szombaton a fellépők között lesz a Martonvásári Művészeti Iskola, a Százszorszép Táncegyüttes, a Mezőkölpényi tánccsoport, a Martonvásári Fúvószenekar, Bognár Szilvia, Herczku Ági és a Banda, a Zuboly, a Boban Markovic Orkestar, a Cimbaliband és a Fricska Tánc. Vasárnap délelőtt a Tarsoly zenekar koncertje nyit, délelőtt 300 gyermek énekel népdalokat, 12 óra 30 perctől a Dankó Rádió jelentkezik élő adással a Zsikó Zenekar, Navratil Andrea és Konkoly Borbála közreműködésével, utána Berecz András mesemondó, Pál István Szalonna és bandája, az Esszencia Zenekar, végül 19 óra 30 perctől a Szabó Balázs Bandája ad koncertet.

Vasárnap a MÁV-START Zenevonatokat indít a magyar népdal napjára, az érdeklődők élőzenét hallgathatnak utazás közben. A vonatok a Déli pályaudvarról 11 óra 10 perckor és 15 óra 10 perckor indulnak Martonvásárra, Székesfehérvárról 10 óra 48 perckor és 14 óra 48-kor. A korábbi szervezők tavaly májusban jelentették be, hogy megszűnik a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. Mint elmondták, ezzel csak a központi irányítás tűnik el, a rendezvénysorozat folytatódik.

A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény, évről évre több tízezer nézővel. A fő cél a magyar zene népszerűsítése, illetve az ismert fellépők mellett a helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőség biztosítása.

Forrás: MTI