A Budapesti Nagy Sportágválasztót szeptember 16-17-én rendezik meg, ahol 100 sportágat lehet díjmentesen kipróbálni. A szervezők abban bíznak, hogy az immár 19. alkalommal megrendezendő eseményen ismét több mint húszezer látogatónak tudnak segíteni abban, hogy rátaláljanak a sportágukra. A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal. A részletes programról és a neves sportolók személyéről, megjelenési időpontjairól a rendezvény honlapján lehet majd információt kapni. A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, pénteken 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.