Ebben az évben 400 intézmény 2200 programjából válogathatnak az érdeklődők országszerte június 25-én a Múzeumok Éjszakáján.

A tavalyihoz hasonlóan az idén is lesz kiemelt tematika: Hősök, újítók, felfedezők címmel; és ez alkalommal is van egy kiemelt helyszíne az országos rendezvénysorozatnak. 2016-ban Kecskemét kerül a középpontba, mely a Múzeumok Éjszakája korábbi éveinek leglátogatottabb vidéki városa.

A kiemelt helyszínen a „hírös város” ezúttal is gazdag programot kínál. A legnépszerűbb múzeumokkal – a Cifra Palotával, a Bozsó Gyűjteménnyel, a Nemzetközi Kerámia Stúdióval, a Fotográfiai Múzeummal és a Leskowsky Hangszergyűjteménnyel - együtt 47 helyszínen várják a látogatókat ezen az éjszakán, amelyek között ezúttal is a népszerű retro buszok járnak.

A budapestiek számára is lesz újdonság a közlekedésben, mégpedig a környezettudatosság jegyében: idén először elektromos kisautók is közlekednek majd a kisebb múzeumok között a rendezvény kiemelt támogatójának, az E.ON-nak köszönhetően. Az elektromos autókból álló körjáratok három útvonalon szállítják majd a karszalaggal rendelkező látogatókat 18.00 és 24.00 óra között. Az útvonalakról a muzej.hu honlapon és a programfüzetből lehet tájékozódni.

Akik pedig szívesen kötnék össze a múzeumlátogatást a biciklizéssel, azoknak a MOL BUBI, a BKK és a Múzeumok Éjszakája közös akcióját ajánljuk. Ennek keretében a Múzeumok Éjszakája karszalag és a kapcsolódó MOL BUBI szórólap bemutatásával negyedéves MOL BUBI bérletet vásárolhatnak fél áron, így június 25-én bringára pattanva is járhatják a múzeumokat.

Ebben az évben is a megszokott módon közlekednek majd a BKK Múzeumbuszok, melyeket a karszalaggal rendelkezők vehetnek igénybe. A buszok hét különböző útvonalon járnak 18.00 és 02.30 óra között. A részletes útvonalak a honlapon és a Múzeumok Éjszakája különszámban elérhetők.

A vidékről érkezők számára a MÁV-START Zrt. És a GYSEV Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít az ország bármely belföldi állomásáról Budapestre, Debrecenbe, Nagykanizsára, Szegedre, Szombathelyre valamint Kecskemétre vonattal érkezők számára június 25-én estétől másnap hajnalig.