Mit eszik a kis boci, hol lakik, miért van szüksége neki és a gyerekeknek is a tejre és az abból készült finomságokra – többek közt erre keresik a választ Liza és barátai, Kicsi Gesztenye, Lufipofi, Olly és Napsugár, a Kicsi Gesztenye Klub legújabb epizódjában. Kérdéseikre a választ a gazdától kapják meg, akit Szabó Győző alakít. Dobrády Ákos a Kicsi Gesztenye Klub producere és Szabó Győző közösen szerepeltek egy televíziós műsorban, Ákos ott mesélt a gyerekműsor tervéről.

- Nagyon jó ötletnek tartottam, hogy Ákos gyerekeknek szóló produkciót tervez. Szülőként mindig fontos volt számomra, hogy a gyerekek már kiskoruktól színvonalas magyar nyelvű zenei tartalmakat nézhessenek a tévében – mondta Szabó Győző, akit később Dobrády Ákos felkért, hogy vegyen részt a műsorban. Miután megnézte a próbafelvételeket, a színész számára egyértelmű volt, hogy szívesen csatlakozik a csapathoz.

- A dalok különösen tetszettek, de a zenén kívül az is megfogott, hogy a Kicsi Gesztenye Klub a gyerekek tudását is bővíti. Nagyon örülök annak is, hogy megismerhettem Lizát - kifejezetten tehetséges és intelligens kislánynak tartom, akivel remek volt együtt dolgozni.

A Kicsi Gesztenye Klubban a gyerekek Lizával és barátaival, Kicsi Gesztenyével, Lufipofival, Olly-val és Napsugárral együtt kalandozhatnak a mindennapokban. A 3-7 éves korosztálynak szóló, 10-12 perces edizódokban a főszereplők különböző élethelyzetekben kalauzolják a kicsiket, segítenek levonni az adott történet tanulságát - mindezt Dobrády Ákos zenéjével kísérve.

A Kicsi Geszteny Klub Különös Lábnyomok című epizódja Szabó Győzővel április 24-én, vasárnap 9:15-től látható a Minimaxon.