A John Williams Filmharmonikusok című esten a szimfonikus zenekart és a mintegy kétszáz tagú kórust Hollerung Gábor zeneigazgató vezényli, a produkciót filmrészletek, hazai táncegyüttesek és légtornászok koreográfiája kíséri.

A Budafoki Dohnányi Zenekar az elmúlt években több alkalommal is nagy sikerrel adta elő koncerteken a legismertebb filmzenéket. A BDZ 2007-ben rendezte első filmzene koncertjét; a mostani műsorban a Star Wars filmzenék kapják a főszerepet, élőben Magyarországon eddig nem hallott teljességben.

A Csillagok háborúja filmzenéit idén negyedszerre jelölte díjra az Amerikai Filmakadémia, bár eddig csak egy szobrot kapott, még 1978-ban. A most 84 éves John Williams pályája során több mint száz film zenéjét írta, munkásságát számos díjjal elismerték, öt Oscar-, húsz Grammy-, négy Golden Globe- és négy Emmy-díjat nyert. Az amerikai zeneszerző negyven éve dolgozik együtt Steven Spielberg rendezővel, a koncerten közös munkásságuk filmjeiből is felcsendülnek az ismert dallamok, mások mellett az E.T. - A földönkívüli, az Indiana Jones, a Jurassic Park filmzenéi, illetve egy-egy szám a Harry Potterből és a Reszkessetek betörők filmekből is.

Forrás: MTI