Pont harminc éve volt, amikor a Queen együttes a Népstadion színpadára lépett. Szem nem maradt szárazon, amikor Freddie Mercury a tenyeréből olvasva elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt dallamait. Maga a zenekar és Brian May is úgy emlékszik vissza, hogy ez volt életük egyik legemlékezetesebb koncertje, hiszen nagyon nagy szó volt – és számukra kissé misztikus is - , hogy a Vasfüggöny mögött koncertezzenek. Az sem véletlen, hogy a Live Magic című dupla koncertalbumuk anyagát a Knebworth-parkban, a Wembley Stadionban tartott koncertjük mellett a Budapesten rögzített dalokból állították össze. Brian May, a legendás Queen együttes gitárosa mindig hangsúlyozza, hogy milyen szívesen tér vissza Budapestre zenészként és magánemberként is. Minden bizonnyal belőle is sok emlék tör majd fel, amikor március 11-én és 12-én a londoni West End és a New York-I Broadway legújabb legnagyobb sztárjával, Kerry Ellis-szel lép majd fel a Budapest Kongresszusi Központban.